Új irányok az adóellenőrzésben (NAV kisokos – 1. rész)

Az adóhatóság az elmúlt években a különböző adatszolgáltatási fejlesztéseken keresztül (gondoljunk csak a kötelező számlaadat-szolgáltatásra vagy az eÁfa bevezetésére) olyan hatalmas adatvagyonra tett szert, amely lehetővé tette a kockázatelemzésen alapuló, célzott adóellenőrzések elindítását.

Az adóhatóság szolgáltatói szemléletváltását követően láthatóan előtérbe kerültek a prevenciót szolgáló támogató eljárások. Ezekben a hatósági kapcsolatfelvételt követően az adózók önkéntesen vehetnek részt. Lehetőségük van tehát jogkövetkezmények nélkül, az adóhatósággal közreműködve javítani a kockázatelemzés során feltárt hibáikat, hiányosságaikat. Mivel ezek az eljárások kifejezetten az adózási gyakorlat javítását célozzák mindenféle szankciós kötelezettség nélkül, ezért érdemes élni a lehetőséggel és együttműködni az adóhatósággal.

A megelőzés jegyében a jogkövetési vizsgálatok száma is megnőtt, míg a klasszikus adónemvizsgálatok (áfa-, tao- vagy járulékvizsgálatok) és az átfogó ellenőrzések háttérbe szorultak. Az információgyűjtést szolgáló adókötelezettségek teljesítésének vizsgálata során – mivel ezek az ellenőrzések nem teremtenek lezárt időszakot – az adóhatóság úgy jut újabb adatokhoz, hogy nem veszíti el a későbbi ellenőrzés lehetőségét. Ezért is nagyon fontos, hogy ne vegyük félvállról a jogkövetési ellenőrzésről szóló értesítéseket. Annál is inkább, mert az utóbbi időben egyre gyakoribb tapasztalat, hogy az utólagos adóellenőrzéseknél az adózóval együttműködő, szolgáltató adóhatóság képe csupán délibáb. Ennek egyik fő oka, hogy az adóhatóság ma már jellemzően akkor indít adóellenőrzést, ha az adózónál jogsértés gyanúja merül fel. A revízió tehát már az ellenőrzés megkezdésekor a szándékos adóelkerülés (adókijátszás) feltevéséből indul ki, és mindent megtesz azért, hogy ezt alá is támassza.

Melyik társaságnál nem fordult még elő, hogy bizonyos munkák elvégzésére alvállalkozókat vont be? Az adóhatóságtól elvárt és elfogadott gyakorlat alapján ilyenkor a cég a szolgáltatásnyújtásra írásban szerződést köt, a szerződésben foglaltakat igazolható módon teljesítik is – de hiába, ha a revízió az ellenőrzést lezáró jegyzőkönyvében mégis azt rögzíti, hogy az általa feltárt értékesítési lánc valamelyik (jellemzően a láncolat végén elhelyezkedő) szereplője nem tett eleget bevallási és/vagy adófizetési kötelezettségének. Emiatt aztán az általános üzleti ellenőrzés szabályai szerint eljáró vállalkozás által gyakorolt adólevonási jogot arra hivatkozva tagadja meg, hogy az nem járt el kellő körültekintéssel – hiszen máskülönben észre kellett volna vennie, hogy adókijátszásban vesz részt.

Az esetek jelentős részében tehát az a helyzet, hogy az adóhatóság nem az adókijátszásban ténylegesen részt vevő és ebből vagyoni előnyre szert tevő vállalkozásokat és magánszemélyeket sújtja szankciókkal, hanem azokat az egyébként jóhiszeműen eljáró vállalkozásokat, amelyek bizonyíthatóan nincsenek a lánc problémás tagjaival közvetlen üzleti kapcsolatban (azaz bizonyíthatóan sem adózási sem pedig egyéb vagyoni előnyük nem származott az adóhatóság által vitatott tranzakciókból). Így nem is tudtak és közvetlen üzleti kapcsolat hiányában nem is kellett tudniuk a további alvállalkozók bevonásáról és azok adózási moráljáról. Annak objektív bizonyítása tehát, hogy egy ügylet kapcsán az adózó tudott vagy tudnia kellett volna az adócsalásban való részvételről, a hatóság feladata.

Mindezek fényében különösen nagy jelentőséggel bírnak az ellenőrzés során átadott dokumentumok, az akár szóban, akár írásban tett nyilatkozatok, mert egy átgondolatlan kijelentésből az adóhatóság könnyen olyan következtetésre juthat, amely megalapozhatja a passzív adóelkerülés tényállását. A hatóság ceruzája pedig ezekben az esetekben igencsak vastagon fog.

Bár a kapcsolódó vizsgálatok már nem hosszabbítják meg automatikusan az ellenőrzés határidejét, bevett gyakorlat, hogy éppen ezek lefolytatására, „a tényállás további tisztázásának szükségességére” hivatkozva kerül sor az ellenőrzési határidő – akár többszöri – meghosszabbítására. Az ellenőrzés elhúzódása pedig a vizsgált vállalkozásnál likviditási nehézségeket is előidézhet. (A vizsgálatnak a vállalkozás gazdasági működésére gyakorolt hatását az adóhatóság nem figyeli, ezért ez nem befolyásolja az ellenőrzés gyorsabb lezárását.)

Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az adóhatóság célzottan és több szakterület (ellenőrzés, adóügy, bűnügy, végrehajtás) összehangolt fellépésével veszi célba az adóelkerülés gyanújába keveredő adózókat. Ezekben az esetekben az ellenőrzések megindítását követően az adóhatóság gyakran foganatosít ideiglenes biztosítási intézkedést, amellyel fedezetet teremt a fizetési kötelezettség későbbi teljesítéséhez, felkészülve ezzel egy közigazgatási vagy büntető eljárással járó hosszabb lezárási folyamatra is.

Ezért érdemes és szükséges a vállalkozás jogkövető gyakorlatát az adóhatósági ellenőrzéssel kompatibilis módon átalakítani, hogy egyetlen szerződő partner esetén se érje váratlanul a társaságot egy adóhatósági ellenőrzés.

Sorozatunk következő cikke: Hogyan csökkentsük az adóellenőrzés kockázatát?

Szerző: dr. Deák Ivett
Email: deak@k-xconsulting.com
Tel: +36 70 000 2385

A blogbejegyzésben található információk csupán tájékoztatásul szolgálnak. Ezek az információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául a tanácsadójával való előzetes konzultáció nélkül.